Mennyi munka van egy blog mögött?

A mai bejegyzésben szeretném Veletek megosztani, hogy hogyan hozom egyensúlyba a munkámat a blogolással. Elsőre talán nem tűnik bonyolultnak a blogolás, hiszen Ti már egy kész és egyben összetett tartalmat láthattok ezen a felületen, viszont elég sok szervezésből és többletfeladatból áll.

4 éve blogolok rendszeresen, ebből 2 évig írtam a Reni Beauty&Fashion Blogot, ám több, mint két éve hatalmasat fordult velem a világ és elindítottam a saját oldalamat Nans.hu néven, ami már sokkal személyesebb és persze közelebb is áll hozzám. A 4 év alatt nagyon sok mindent megtapasztaltam, de hiszem, hogy a folyamatos tanulás a fejlődés kulcsa. Remélem, hogy ezzel a bejegyzéssel egy kicsi betekintést kaptok a kész tartalmak mögé, amolyan a bejegyzések létrejöttének a “kulisszatitkait” osztom meg.

Continue Reading

Természet ihlette érzéki illatok Valentin napra

Tény és való, hogy a Valentin nap nagyon megosztó, mind a párok, mind a szinglik körében, hiszen a szerelmesek napját, ami ugye február 14-én van mindenki máshogy értelmezi és tartja fontosnak és ez így is van rendjén. Őszintén talán mi a férjemmel a megismerkedésünk első évében vertük ezt a napot nagy dobra, ami szerintem abszolút érthető, hiszen ez volt az első igazi Valentin napunk, de azóta nem igazán tartjuk, hiszen mindig is azt tartottuk magunk előtt, hogy szeretni és szeretve lenni a év összes napján fontos és megérdemelt. Nem mondom, ilyenkor is érdemes meglepnetek a párotokat valami kis aprósággal, de nem ez a fontos igazán, hanem, hogy mindig egymás mellett legyetek jóban-rosszban.

Continue Reading

Munka utáni rutin kialakítása

Számomra a délutáni, munka utáni rutin kialakítása nagyon fontos volt, nem csak a reggeli, mivel szeretek összeszedett lenni a nap összes részében, ezért az utóbbi időben bevezettem egyfajta munka utáni rutint, ami segít abban, hogy megvalósítsam a teendő listámra írt dolgokat. Nem ragaszkodom görcsösen a rutinhoz, de szeretem ha mindent meg tudok csinálni, mint azt a mondás is mondja, “amit ma megtehetsz azt ne halaszd holnapra”. Ma pár olyan tippet szeretnék Veletek megosztani, ami segített ennek a rutinnak a kialakításában.

Continue Reading

Schüssler micellás víz

Tini koromban sajnos én is beleestem abba hibába, hogy gyakran nem mostam le a sminkem így reggelre a tükörbe nézve egy panda köszönt vissza, ami abszolút nem volt egészségesen sem a bőrömnek sem a szememnek. Jó pár évvel ezelőtt megjelentek a micellás vizek, melyek szinte azonnal berobbantak a köztudatba, így mára már majdnem minden márka rendelkezik saját micellás vízzel. Nem tagadom én is rengeteg félét kipróbáltam és még a mai napig is teszek próbákat annak ellenére, hogy a kedvenceim, azaz a jól bevált termékeim már megvannak, így is találok szuper termékeket.

Continue Reading

OOTD #6

Régóta szerettem volna már egy téli sorozatot készíteni a blogra, de az elmúlt idők képei nem igazán úgy sikerültek ahogy azt szerettem volna, így azok nem is kerültek publikálásra. A férjem ügyességének és az új fényképezőgépünknek köszönhetően sikerült végre csodás képeket készíteni, melyeket most meg is osztok Veletek.

Continue Reading