Kedvenc őszi alapdarabjaim

Talán már egy kicsit elkéstem ezzel a bejegyzéssel (bár most éppen ahogy pötyögök a gépen esik az eső és a levelek is hullanak a fáról), de nagyon tetszenek a képek ezért mindenképpen szerettem volna Veletek megosztani. Egy konkrét téma köré építettem a fotózást, ami nem mást, mint a kedvenc őszi alapdarabjaim, ezért ma erről szeretnék nektek egy kicsit írni.

Ősszel nagyon szeretek rétegezni amivel szerintem nem vagyok egyedül, így ilyenkor olyan darabokat vásárolok, ami több ruhához is passzol, bár alapból is fontosnak tartom ezt a szemléletet a hideg idő beköszöntével erre még jobban ügyelek.

Az első ilyen alapdarabom ősszel a blézer, amiért teljesen oda vagyok és általában ebben az időszakban hordom a leginkább. Igaz nem sok blézerem van, de ami van azt nagyon szeretem, jól lehet kombinálni akár elegáns akár sportos ruhákkal is, ezzel tuti nem lőhetünk mellé.

Nálam elengedhetetlen ilyenkor egy világos nadrág és cipő, tudom-tudom pont ilyenkor amikor a legtöbb eső esik és minden csupa sár?! Nos igen én idén is beszereztem egy világos cipőt és nadrágot, hiszen attól mert ősz van nem szeretek sötétebb ruhákat viselni, azt inkább meghagyom a téli időszakra. 🙂

Amikor már az őszi napsugarak nem melegen sütnek akkor sajnos már nem elég csak egy csinos blúz és blézer, ilyenkor szoktam elővenni a bőrkabátom, ami szerintem szintén egy olyan darab, ami sose megy ki a divatból.

Nektek milyen őszi alapdarabjaitok vannak? Írjátok meg kommentben! 🙂

Szeretettel

Reni

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük