Nans percek #7 Hogyan szervezz esküvőt?

Mivel már régóta tervezem és várjátok Ti is az esküvői bejegyzést, ezért arra gondoltam, hogy a kettőt ötvözném és a Mi nagy napunk beszámolóját pár tippel, ötlettel egészíteném ki. Sokan érdeklődtetek az esküvőnk iránt és tudom, hogy sokan most kezdetek bele az esküvőszervezésbe, ezért remélem hasznos lesz számotokra is ez a bejegyzés, amit külön pontokba szedtem, így átláthatóbb lesz.

Tervezés:

Számomra elengedhetetlen volt egy napló, amibe minden fontos és persze kevésbé fontos dolgot, teendőt fel tudtam írni. Alapból is minden nap vezetek határidőnaplót, így nem volt kérdés, hogy szeretnék egy külön esküvői plannert is, amit még nagyobb kedvvel vezettem, mint a hétköznapit. Fontos, hogy minden találkozóra, megbeszélésre vigyétek magatokkal, hiszen így minden egy helyen lesz. A tervezés, szervezés folyamatába vond be nyugodtan a vőlegényt is, de semmiképp ne erőltess semmit. Nálunk ez nagyon szuperül működött, nagyon sokat segített Zsombi akár munka után is, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Pénz:

Még mielőtt bármi is belevágtok érdemes átbeszélni, hogy ki mit szeretne és hogy ezeket a dolgokat körülbelül mennyi pénzből lehet megvalósítani. Kétség kívül ez az egyik legfontosabb pont a szervezés során, mert nagyon rosszul tud esni, ha valamibe nagyon beleélitek magatok, aztán kiderül, hogy a költségvetés nem teszi lehetővé a megvalósulását. Szerintem jó ötlet lehet az ha összeírjátok a számotokra fontos dolgokat, így ez alapján már tudtok készíteni egy prioritási listát is, ami alapján könnyebben átláthatóbb az egész.

Helyszín:

Első körben mindenképpen döntsétek el, hogy hol szeretnétek összeházasodni, majd ünnepelni. Mi biztosak voltunk, hogy szeretnék templomi esküvőt, de Zsombi külön kérése volt az is, hogy a templomba lásson meg először a menyasszonyi ruhában, így nálunk a templomi esküvő volt először, majd aztán a polgári. Természetesen ezt a részét is mindenki úgy tudja variálni, ahogy hozzá a legközelebb áll.

Ár ajánlatok kérése:

Abszolút ne tartsátok cikinek ha több szolgáltatótól is kértek árajánlatot, hiszen ez a Ti nagy napotok és mindennek olyannak kell lennie amilyennek Ti szeretnétek. Örülök, hogy kitartó voltam és nem hagytam magam bizonyos helyzetekbe, mert bizony van jó pár olyan dolog, amivel minket is próbáltak volna befolyásolni vagy rábeszélni. Minél több szolgáltatót figyelembe vesztek annál könnyebb lesz a döntés számotokra is.

Fotós:

Nagyon sok tehetséges fotós, videós van akik kifejezetten esküvőkre hivatottak, ezért is nagyon nehéz a választás. Nálunk fontos volt, hogy olyan ember fotózzon, akinek nem az első fotózása, így a számunkra fontos pillanatokat tudja megörökíteni. Az esküvői fotóinkat nézve szerintem túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon örülünk, hogy Brigit választottuk. Mindenre nyitott volt, abszolút segítőkész és tényleg mindenben meglátta a legszebbet.

Lagzi:

Nálunk talán ez volt a legnehezebb kérdés, hiszen ahol házasodtunk ott nem volt lehetőség a lakodalom megtartására, így biztosak voltunk, hogy Baján szeretnénk tartani. Elég sok helyszín szóba jött, de a választás közel sem volt egyszerű, mivel egy kicsi visszafogott helyet szerettünk volna. Hosszas keresgélés után megtaláltuk a lagzi helyszínt, ami pontosan olyan volt, mint amilyet elképzeltünk. Azt persze fontos tudni már ilyenkor is, hogy hány fő lesz a végleges vendéglista, hiszen így lehet pontosan tervezni.

Zene:

Mivel mi nem szerettünk volna klasszikus csak mulatós zenéket, ezért ez is okozott némi fejtörést. Viszonylag gyorsan találtunk olyan Dj-t, aki a mi elképzeléseink alapján zenélt és csinált jó hangulatot. Egy lakodalomba nagyon fontos, hogy minden korosztályra tekintettel legyünk, hiszen a cél az, hogy mindenki jól érezze magát.

Dekoráció:

Az első perctől fogva tudtam, hogy magam szeretném intézni az egész dekorációt. A dekorálombolt.hu jóvoltából csodás díszeket rendelhettem, melyeket szuperül fel is tudtunk használni egytől egyig. Volt egy konkrét elképzelés a fejemben, amit próbáltunk megvalósítani és szerintem sikerült is. Az egész esküvői dekorációról van egy külön bejegyzés a blogon, amit IDE kattintva tudtok elolvasni.

Tánc:

Nem túlzok ha azt mondom, hogy a Mi táncunknak külön története van, hiszen ezt is teljesen egyedül csináltuk, nem volt tánctanár aki betanított volna bármilyen táncot, ezért teljesen magunkra voltunk utalva ebben. Én nagyon szerettem volna nyitótáncot annak ellenére is, hogy abszolút nem erősségem a táncolás. Rengeteg magyar és külföldi nyitótáncos videót néztem és elkezdtem kigyűjteni azokat az elemeket, melyek nagyon tetszettek, ezek alapján állítottam össze a táncunkat. A zenében biztos voltam Ed Sheeran-Perfect c. száma örök kedvenc, erre kellett rá illesztenem a mozdulatokat, elemeket, ami elég sok időbe beletelt, de a végére annyira belelendültünk, hogy két táncot is előadtunk. 🙂

Ruha:

El sem tudom Nektek mondani, hogy mennyire izgatott voltam a ruhámmal kapcsolatban. Minden nő a tökéletes menyasszonyi ruhában tervez férjhez menni, így nem csoda, hogy én is nagyon izgatott voltam miatta. Én tudatosan figyeltem arra, hogy nem böngésztem órákon át a Pinterestet a tökéletes ruha után kutatva és nagyon is jól tettem. Amikor beléptem a szalonba benéztem a ruhák közé és ami az első babán volt ruha az lett a szerelem, nem tágítottam mellőle, egy ruhát próbálta még azon kívül, mert annyira a magaménak éreztem. Képzeljétek annyira különlegesre sikeredett a ruha választás, hogy egy olyan ruhát választottam, ami még soha senkink nem volt, így Renáta 2019 lett a neve, hát nem csodás? 🙂 A piros ruhám is nagyon egyszerű választás után lett meg, amit meg is tartottam.


A különféle programokat és a ceremóniamestert sem írtam bele a listába, csupán csak szeretném megemlíteni, hiszen ez is fontos lehet számotokra.

Összességében életünk legboldogabb napja csodásan sikerült, pár apróságot leszámítva, de arra azért készüljetek, hogy minden nem lehet tökéletes, amin kár is feszültnek lenni.

Remélem sikerült pár hasznos tanácsot adnom a szervezéshez, én nagyon örültem, hogy megírhattam Nektek ezt a bejegyzést! 🙂

A bejegyzésben található összes kép a szerző tulajdona, felhasználása tilos!

Szeretettel

Reni

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük