Nans percek#3 Esküvői Q&A

A mai bejegyzés csak az esküvőről fog szólni, mint az már a címből is kiderült, hiszen nagyon sok kérdésetek van a témával kapcsolatban, aminek őszintén nagyon örülök, mert szívesen osztom meg Veletek is ezt a csodás eseményt az életünkből. 🙂 Arra gondoltam, hogy első esküvői bejegyzésnek készíthetnék egy olyan cikket, amiben csak a kérdéseitekre válaszolnék, aminek az ötlete Nektek is tetszett Instgrammon, szóval lássuk is. 🙂

Milyen stílusú esküvőt terveztek?

Mindig is az egyszerűségre törekedtünk a párommal, fontos volt, hogy ilyen stílusba tervezzük az esküvőnket is. Mindenben a letisztultság, minimalizmus jelenik majd meg, egy-egy erőteljesebb elemmel díszítve, így különösképpen ki tudjuk hangsúlyozni majd a számunkra fontosabb dolgokat.

Mindig is megvolt az elképzelésed, hogy milyen esküvőt szeretnél vagy csak eljegyzés után?

Kiskoromban úgy gondoltam, hogy nekem hetedhét országra szóló lakodalmam lesz és ez egészen ki is tartott tini koromig. Amikor 17 éves koromban megismertem Zsombit nagyon fordult velem a világ a szó jó értelmében, hiszen megtudtam milyen is igazán szeretni és szeretve lenni. Idővel rájöttem, hogy nem az számít, hogy hány embert hívsz meg a lakodalomba, hanem akik ott vannak azok mind velünk együtt örüljenek. A kérdésre válaszolva mivel 2,5 hónapunk van az egész esküvőszervezésre, ezért nem bonyolítottuk túl a dolgokat és egy szép, letisztult esküvőt tervezünk.

Mikor és hol lesz a nagy nap?

A templomi és a polgári szertartás is Mélykúton lesz 2019. szeptember 28-án.

Szerinted érdemes fix büdzsét meghatározni, vagy inkább egy körülbelüli összeget a dolgokra?

Mivel nekünk abszolút nincs sok időnk az esküvőig (amit egyébként abszolút nem bánok), ezért nyilván még fontosabb volt az anyagiak átgondolása. Nem hiszem, hogy jó ötlet a fix árakhoz ragaszkodni, mert iszonyat nagy csalódás érhet minket ha éppen a ruhából vagy egy olyan számunkra fontos dologból kell engednünk amire éppen nincs meg a kellő keret. Mi úgy csináltuk, hogy próbáltunk egy körülbelüli összeget meghatározni mindenre, persze ilyenkor érdemes mindenre többet számolni, így talán nem érhet minket akkora meglepetés, illetve a végén a költségvetést is jobban átlátjuk majd.

Írtok majd saját fogadalmat?

Egyenlőre nem terveztünk fogadalmat írni, de még ki tudja mi lesz.

Az esküvői ruha és cipő választással kapcsolatban mik a legfontosabb szempontjaid?

Büszkén mondhatom, hogy a ruhát és a cipőt is sikerült megvennem, így egy kisebb kő esett le a szívemről. Természetesen volt elképzelésem a ruhával kapcsolatban, de én nem az a menyasszony vagyok, aki hónapokig a Pinterestet görgeti valamilyen ruha ötletet kutatva, sőt nem is akartam túlgondolni az egészet, talán ezért is lett meg első látásra az álmaim ruhája, ami még soha senkin se volt. 🙂 Szempontjaim itt is az egyszerűség, nőiesség volt valamint ha felhúztam a ruhát akkor legyen meg az az igazi érzés, hogy igen nekem ez a ruha kell. Bementem a szalonba és a legelső ruha, ami velem szembe jött megtetszett felhúztam és tudtam, ez lesz az igazi. Na de többet nem árulhatok el, hiszen a vőlegény is olvassa a cikkeimet. 🙂

Van esküvő szerveződ, vagy magad csinálsz mindent?

Mindent magam csinálok, olyan szinten, hogy a díszítést is bevállaltam. Nagyon szerencsés vagyok, mert a párom és a szüleink mindenben támogatnak Minket. Első perctől fogva biztos voltam, hogy mindent magunk szeretnék csinálni a a párommal, ami szerintem még izgalmasabbá teszi a készülődést.

Ennyi kérdés érkezett Tőletek, de ha van esetleg még kérdésetek akkor azt tegyétek fel nyugodtan, mert szívesen írok még ilyen cikket, illetve lesz majd egy összefoglaló bejegyzés is az egész esküvőről.

Köszönöm, hogy itt voltatok és olvastatok!


Reni

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük